|
Megy a télbe A találkozásig, Ördögh Szilveszternek Tekintsd úgy – mondtad –: ez az otthonod. De hogy lenne az, ha nem vagy ott, ha Neked az itten lett a máshol, ahol egy jött-ment november elgáncsol, hűlő szádról a szót lerabolják. Megy a télbe, szegényül az ország. Kapuján beengedett az új évezred, de tudtad, nem Tiéd. Érezted. Valami szál, valami láthatatlan feszült közöttünk. Én maradtam – sorssal kit így, kit úgy veretnek –, s az ami elvész, sose lesz meg. Te már tudod, az ember belefárad. Nekem csak eszem érti: megyek utánad. Könnyű lesz, úgy szórtad szét a kincsed, hogy ne tévedjen el az üres TEKINTET. |