Szobrász, kisfiúval



a művésztelep az ötvenes évek elején kapott új kerítést
körbevették árokkal kizsaluzták
betonsapkás csőoszlopokat raktak
közéjük haidekker-fonatos betétet
a juranics telep felé kiskapu nyílt
szemben a szörény utcával ahogy régen
kétszárnyú nagy a kicsivel
a stróbl alajos utcai fronton megbúvó műteremlakáshoz
az elvadult bokrok között jól be lehetett látni
ott volt a fatető
ami védte hajdan a gipsz-sztálint

iskolába gyakran a kerítés mellett mentem
úgy hallottam meg a kopogást
hatalmas fehér kődarabon egy férfi kalapált
észrevett érdeklődve nézett
kérdeztem
mondta szobrot farag
ölében gyermekét tartó anyát
a kő még nem mutatott sokat
de sejlett már valami az ölben
kibomlóban volt a nőalak
a szoborvéséshez szívességből kapott helyet
szépült a nő a gyerek
én füzetből tépett papíron vittem verset
nézte akárha szobrot
aztán sorolt sok nevet
kiket olvassak milyen könyveket

beteg voltam
pár napig nem jártam arra
eltűnt a szobor ő is vele
nem maradt utána csak pár költő neve
eldadogni is alig tudtam
de az apró könyvtárosnő
kihámozta a sok zavaros szóból
jönnének velem a hős utcába
villon rimbaud balassi cocteau




[KEZDŐLAP]