Képzeljünk el egy embert. Legyen Béla. (Lehetne bármi más is.) Béla éli a maga életét, nem túl egyszerűen, de nem is túl bonyolultan. Izgalmakra főleg hó végén kell számítania, amikor kezd kifutni a pénzből. Sőt, mi tagadás, egyre gyakrabban előfordul, hogy a „hó vége” már a hónap közepén bekövetkezik. A fizetése ugyanis nem túl magas, s ráadásul nem tanulta meg azt sem, hogy hogyan kéne optimálisan beosztani. Az igazat megvallva, az „izgalmak” szó nem is fedi pontosan a tényeket: Béla a pénzhiány miatt folyamatosan kisebb-nagyobb stresszben él. Időnként kínos és megalázó helyzetekben találja magát, jóllehet katasztrófáról nincs szó nála (még).

És akkor jön valaki, aki segít neki. Legyen Dezső. (Lehetne bármi más is.) Eltelik néhány hét vagy hónap, és azt látjuk, hogy Béla viszonylagos anyagi jólétben él. Nem lett ugyan milliomos, de anyagi problémái gyakorlatilag megszűntek.

Mi történt? Hogyan segített neki Dezső? És hogyan nem?

Szögezzük le a legfontosabbat: Dezső nem adott pénzt Bélának. Egyetlen fillért sem. Sőt, nem is vette át tőle a pénzügyek kezelését. Ehelyett három dolgot tett.

Először is segített neki, hogy az föltérképezze tényleges vagyoni helyzetét. Ennek során kiderült, hogy Bélának nemcsak deficitjei vannak, hanem van számos tartaléka is, amelyekről korábban nem is tudott. Például a kertben el van ásva valahol jó pár aranytallér. A banknál pedig – furcsamódon – van egy folyószámlája, amin igen sok pénz található, csak ez eddig valahogy nem jutott eszébe.

Másodszor hozzásegítette Bélát ezekhez a rejtett tartalékokhoz. Nem ő fogott ásót, hogy föltúrja a kertet az aranyakért. Még csak tippeket sem adott Bélának, hogy merrefelé ásson. Azonban az ásás során folyamatosan kísérte őt, biztatta és támogatta. Amikor aztán javasolta neki, hogy vegyen föl pénzt a folyószámlájáról, kiderült, hogy Bélának fogalma sincs, mi lehet a PIN kódja. A kódot persze Dezső sem tudta. Kitalálni sem tudta, nem is kísérletezett vele. Ellenben segített Bélának feltúrni a lakást (ennek során Béla végre megszabadult egy csomó kacattól, limlomtól és porfogótól, ami korábban állandóan csak az útjában volt), s végül előkerült az a cetli, amire hajdan a PIN kódot írták. Béla így már hozzáférhetett a pénzéhez. Ami ugyan „jogilag” korábban is az övé volt – csak éppen nem tudta használni.

Harmadszor megtanította valamire Bélát, mégpedig arra, hogy befektesse és beossza a pénzét. Félreértés ne essék: nem arra tanította meg, hogy garasoskodjon, hanem hogy tudjon különbséget tenni lényeges és lényegtelen, a „muszáj” és a „jó lenne, ha” között. Béla számba vette vagyonát, elkezdte jegyezni, ha pénzhez jutott, és azt is, ha pénzt adott ki. Időnként hozzányúlt a tőkéjéhez, és megengedett magának némi luxust. Volt, hogy spontán módon költekezett. De a spontaneitás sem jelentett soha meggondolatlanságot: mindig tudta, hogy mit csinál és mit csinálhat. Amikor történetesen extra bevételre tett szert, azt egyrészt mindig megünnepelte, másrészt egy bizonyos hányadát tőkésítette: lekötötte, de azzal, hogy a betétet bármikor feltörheti. Elvégre a pénze nem arra való, hogy legyen, hanem hogy használja.

Mire Béla eljutott odáig, hogy anyagilag rendezett és teljesen tudatos életet éljen, évek teltek el. Dezső addigra már rég eltűnt az életéből, hiszen jó ideje nem volt szüksége rá. Bár egyszer-egyszer azért fölhívta, ha valamilyen nehezebb pénzügyi döntés előtt állt.


A példabeszéd magyarázata

A terápia nemcsak akkor lehet indokolt, amikor nagyon súlyos baj van: akkor is hasznos lehet, ha valaki csupán szeretne a jelenleginél összeszedettebben, harmonikusabban élni.

A terápia során a kliens nem kap külső megoldásokat. A terapeuta nem ad neki tanácsokat, nem utasítja, hogy mit tegyen, mit ne tegyen. A terapeuta, miként Dezső is, három dolgot tesz.

Egyrészt segít a kliensnek erőforrásai felismerésében.

Másrészt segít neki, hogy hozzáférjen e létező, ám pillanatnyilag nem elérhető erőforrásokhoz. (Ennek során a kliens megszabadulhat az életét akadályozó ballasztoktól.)

Harmadrészt megtanítja neki, hogy hogyan gazdálkodjon a régi és új erőforrásaival. E tanulás sokáig tart, de egy idő után már nincs szükség tanárra; a terapeutának a célja nem az, hogy a klienst ragaszkodóvá tegye és magához kösse, hanem ellenkezőleg: hogy a kliens képes legyen önálló életre, és már ne legyen szüksége mankóra.

Ezzel együtt a befejezett terápia után is elkelhet időnként a segítség – ez természetes dolog.