Az utóbb neuro-lingvisztikus programozás névre keresztelt rendszert az 1970-es években alkotta meg John Grinder nyelvész és Richard Bandler pszichológushallgató. Az NLP a szó legtágabb értelmében véve kommunikációs technikák rendszere, ide értve nem utolsósorban a pszichoterápiás kapcsolatban történő kommunikációt is. Az összetett – és némileg tudálékosra sikeredett – kifejezés egyes elemei a következő, voltaképpen evidens tényekre mutatnak rá:

A világban való viselkedésünk abban gyökerezik, ahogyan a világot megismertük. E megismerés neurológiai folyamatok (érzékelés és észlelés) eredménye. Ismereteinket ugyancsak neurológiai úton rendszerezzük (gondolkodás) és tároljuk (emlékezés).

A világról neurológiai úton kialakított, bennünk lévő képeket, hangokat, érzéseket és gondolatokat lingvisztikus eszközökkel – magyarul a nyelv segítségével – osztjuk meg másokkal, illetve azokra mi magunk is nyelvi formákban reflektálunk. Belső valóságunkat szavakban kódoljuk, kommunikációs partnerünk e a szavakat dekódolja, azaz alakítja át önmaga számára hanggá, képpé, érzéssé, gondolattá.

A mód, ahogy a világot megismerjük, arról gondolkodunk és ahogy a világban viselkedésünk, nem véletlenszerű, hanem a korábban kialakított és bennünk mélyen gyökerező neuro-lingvisztikus sémákat követi – azaz egy megírt programot. Amennyiben régen tanult sémáink helyett új sémákat alakítunk ki és tanulunk meg, újraprogramozzuk önmagunkat. Az új program futtatása pedig szükségszerűen a viselkedés megváltozását eredményezi.

Az NLP megszületése a pszichoterápiához köthető: Grindert és Bandlert az érdekelte, hogy vajon mitől hatékony három világhírű, kimagaslóan sikeres pszichoterapeuta – Milton H. Erickson, Fritz Perls és Virginia Satir – klinikai gyakorlata.

Kutatásuk nélkülözött minden elméleti előfeltevést, és kizárólag a tények elemzésére szorítkozott. Mindhárom terapeuta terápiás üléseiről sokórányi kép- és hanganyagot elemeztek végig. Céljuk sem az elméletalkotás volt, hanem a modellezés. Ennek jegyében először a végső határig elmenve elemeire bontották e három intuitív zseni tevékenységét, azonosítva a kommunikációs helyzetek visszatérő mintázatait, valamint az e mintázatokban általuk alkalmazott verbális és nem verbális elemeket (szófordulataikat, hümmögéseiket, hangerejüket és hanglejtésüket, mozdulataikat stb.), majd tapasztalataikat igyekeztek úgy strukturálni, hogy a felépített rendszer utánozható, tehát tanulható és tanítható legyen.

Az NLP-t kezdettől fogva számos kritika éri, rámutatva arra, hogy a koherens elméleti paradigma hiánya miatt nem tekinthető tudománynak. Az NLP-nek azonban nem volt és nincs is tudományos ambíciója. Ehelyett a létrejötte óta eltelt évtizedekben sikeresen vonult be az élet legkülönbözőbb területeire, ideértve az üzletet, a politikát, az oktatást, a sportot és a művészetet. A képlet minden esetben ugyanaz: ha azt tapasztaljuk, hogy valaki (egy személy vagy egy intézmény) valamilyen területen kiváló eredményt ér el, akkor figyeljük meg, hogy mit csinál, és utánozzuk – függetlenül attól, hogy értjük vagy érteni véljük-e a cselekvéssor elméleti összefüggéseit. Az NLP egyetlen mérvadó kritikája az alkalmazhatóság: ha a megalkotott modell működik, akkor használható, ha nem, akkor nem.

Ami az NLP kiindulási pontját, a pszichoterápiás felhasználást illeti, az idők során rengeteg különböző pszichés probléma kezelésére rengeteg megoldást fejlesztettek ki. Ezek részletezése, illetve közös pontjaik felsorolása helyénvaló az NLP oktatása során. Azonban amennyiben a cél azon hatások bemutatása, amelyeket az NLP-t használó terapeuták elérni kívánnak, hasznosabbnak gondolom az NLP forrásául szolgáló három egyéniség rövid bemutatását.

Milton H. Erickson amerikai pszichiátert méltán nevezik a modern hipnoterápia atyjának. Praxisában újszerűen, intuitív módon, korábban ismeretlen rugalmassággal alkalmazta a hipnózist. Noha tapasztalataiból szándékosan nem alkotott soha összefüggő elméletet és nem alapított iskolát, egész terápiás működését meghatározta két előfeltevés. Az egyik az, hogy az emberek eredendően rendben vannak: mindenki gazdag erőforrások birtokosa, csak gyakran megesik, hogy az illető nem tudja, a konkrét helyzetben miként férhetne hozzá erőforrásaihoz. A másik előfeltevése, hogy a tudattalan sokkal okosabb nálunk. A terápiás változás legtöbbször nem a tudat felszíni rétegeiben zajlik, hanem a tudattalanban, ezért a változást elősegítő terapeutának elsősorban nem az a dolga, hogy a kliens tudatos szférájával dolgozzon, hanem hogy közvetlenül a tudattalant szólítsa meg.

Nevéhez kötődik az indirekt hipnózistechnikák fogalma. Erickson párhuzamba állította a terápiás kapcsolatban átélt hipnotikus élményt a mindannyiunk által megtapasztalt hétköznapi transzállapotokkal, és – szemben a közfelfogással – úgy tartotta, hogy minden embert lehet hipnotizálni, csak nem mindenkit ugyanazon módszerekkel. Az ún. „terápiás ellenállásra” nem mint leküzdendő akadályra tekintett; az ellenállásában a páciens erejét látta meg, amely erő megfelelő irányítással a gyógyulás szolgálatába állítható. Felfogása szerint nincs ellenálló páciens, csak rugalmatlanul kommunikáló terapeuta.

Fritz Perls európai származású, Amerikában működő pszichiáter, aki a Gestalt-terápia megteremtésével írta be magát a pszichoterápia történetébe. E német szónak nincs pontos megfelelője más nyelvekben; a módszer elméleti hátterét képező, a 20. század első felében elterjedt Gestalt-pszichológia kifejezést magyarul az „alaklélektan” szóval adják vissza. Mind az elmélet, mind a terápiás módszer arra a felismerésre alapoz, hogy az emberek a valóságot nem atomisztikusan, részek összességeként észlelik, hanem ún. Gestaltokban, vagyis valamely szempont szerint szervezett egészként. S hogy a valóságból ténylegesen ki mit észlel, azt éppen a szerveződés szempontja határozza meg. Az alaklélektan alapgondolatának klasszikus szemléltetőeszköze az a fekete-fehér kép, amelyen attól függően, hogy a fekete területet tekintjük háttérnek és a fehér foltot rajta levő figurának vagy fordítva, láthatunk vagy egy fehér kelyhet, vagy két fekete, egymással szembe néző arcot.

A legtöbb pszichoterápiás módszer vagy a múltra fókuszál, és azt elemzi, hogy a kliens élete hogyan és miért alakult úgy, ahogy alakult (ilyenek az analitikusan orientált terápiák), vagy a jövőre, és a megvalósulandó változás útját keresik (mint a különböző viselkedésterápiák). Mindezekkel szemben a Gestalt-terápia megmarad a jelenben. Kulcsszava az „itt-és-most”: az a valóság, amit a kliens az adott pillanatban épp megél. A terapeuta a kliens viselkedésének egészét figyeli, és vissza is jelzi annak minden – verbális és nem verbális – mozzanatát, kitérve az érzékelés valamennyi csatornájára: a látásra, hallásra, testi érzékelésre, szaglásra és ízlelésre. Mindezen érzékelési modalitások együttesen alkotják az egyén belső valóságát, s az illető szubjektív hogyléte e valóság egészére adott jelen idejű válasz. A változás útja tehát az adott módon szervezett egyes észleleteknek és a szervezés módjának tudatosítása, a szerkezet elemekre bontása, majd egy új szervezési szempont alapján történő újraépítése.

Virginia Satir amerikai pszichoterapeuta a rendszerszemléletű családterápia kiemelkedő alakja volt. Terápiás technikájának egyik eleme a rendszernek mint egésznek részekre bontása, a részek megjelenítése dramatikus eszközökkel, majd a kommunikáció kialakítása e részek között.

Hasonló módszereket alkalmaz az NLP akkor, amikor egyazon személyen – mint egészen – belül feltérképezi és szétválasztja a különböző gondolkodás-, érzés- és működésmódokat. A terapeuta vezetése mellett a kliens ezeket az intrapszichés részeket külön-külön szólaltatja meg. Így e részek képessé válnak az egymással való kommunikációra, és konszenzus alapján alakíthatnak ki olyan új, a korábbinál hatékonyabb viselkedésformákat, amelyek valamennyi belső rész – tehát végső soron az egész ember – számára kielégítőek.



Irodalom:

Richard Bandler: Elmés változások, Piliscsaba, Bioenergetic, 1993.
Joseph O'Connor – John Seymour: NLP – Segítség egymás és önmagunk megértéséhez. Pszichológiai gyakorlatok, Piliscsaba, Bioenergetic, 1996.
Joseph O'Connor: NLP kéziköny – Gyakorlati útmutató kívánt eredményeink eléréséhez, Budapest, Bioenergetic, 2002.


Lásd még:

Regressziós hipnózis