Az elbeszélő versfolyamban a második világháború utántól az ezredfordulóig – szinte naplószerűen – életútjáról számol be a költő.

                             1945-ben idehaltam
                             várom a születés
                             beteljesedjen rajtam

A szegény, sokgyermekes, a Józsefvárosból Kőbányára átnyúló Hős utcában, a Juranics telepen élő családból hova lehet elindulni, hová lehet megérkezni? Birtalan a megtett úttal felel.

                             keresztapámék szocdemek voltak később kommunisták
                             mondta is sokszor ő nem kereszt hanem csillagpapám
                             ha vitatkoztak is apuékkal veszekedés nem volt sosem
                             adott témát bőven a kilenc gyerek

Ha rácsok közé születünk, ki lehet törni onnan, van lehetőség a változtatásra? Aktuálisnak tűnő kérdések, közel hetven év után.

                             1959-ben bekerültem a volt-haidekkerbe
                             adtak szappant meleg vizet
                             nem nézett senki a fülem gallérom mögé
                             kaptam havonta hatvanforintnyi inas-ösztöndíjat
                             ami a napi zuhannyal
                             komoly helyet jelölt ki nekem a társadalomban

A választ az olvasóknak kell megtalálniuk –

                             múltkor a kenyérgyár melletti nagy fáról írtam
                             persze álombeli volt a kép
                             a valóság átszüremlése
                             ötvenévnyi féreglyukon az emlékezetből

–, a felrajzolt kor- és emberi konfliktusok segítségükre lehetnek.

                             és egyszer csak szembesülsz azzal hogy senki és semmi vagy
                             kicsit teátrálisan füstmilánosan

De tényleg semmik vagyunk, vagy pont ezek a vallomások mutatják – történjen akármi –: emberségünket feladni soha nem szabad?