|
amikor fölébredtem tudtam bölcsebbnek kell lennem mint voltam este bizony már meggyötört elégszer ez a reggeli kényszer hiszen annyiszor igazoltam új napokon: az elmúltak bolondja voltam szürkén jött ez a december volt ilyen is olyan is nem egyszer az ember elűzné várva a fényre nem mintha megkopott volna advent csak belesimult kétezer évbe nehéz teher nekünk is megváltónk szenvedése kínlódom: mit kezd velem a ködlő vasárnap bogyókat szedek fáj a hátam bevetem az ágyat teát főzök kicsit megmelegítsen formálgatom a verset de valahogy olyan link minden pénteken átfagytam a temetőben bár alábbhagyott a szél nap sütött a katafalkra nyomorultul jelen volt a tél fagyszilánkos dideregtem ott voltál párszáz lépésre tőlem de nem lehetett odamennem hova forduljak felmentésért gyújtsak-e gyertyát este eljön ez a karácsony is valaki mindig van ki az embert szeresse lesz ki megérti érte élő a jászol akit magunkban hordunk és átadunk építsen Jézust a hiányból * * * Ez otthonom: sápadtka fények. Nincs bóvli, talmi csillogás. Annyi épp, hogy el ne tévedj. Sötét az este, nincs varázs. Hó hull, apró porszemekkel – ablakhoz tapadva nézem –. Megfelezve már december. Mit visz, hozott ez évem: Elégiát és balladát? Idillel nem kényeztetett. Közel hajolnál, hallanád, visszhangzom nincs-lélegzeted. Itthon vagyok, jól fűtenek. Van fiam és van lányom is. Lehetnék jobban tán, lehet... Szidom világom, áldom is. Múltba nézek, rezignáltan: Hány születés, mennyi ádvent. Mi ég három gyertyalángban... a negyedik mond-e áment? * * * aki szotyolát rág markába köpköd aki ül mint a cementbe-öntött kinek szemében vakfolt üresség akin csak gázolnak reggelek az esték akit kilök a HÉV az éjszakába aki csak megy semerre mindhiába ki nem tudja minek jön a holnap akit rugdostak kinek papoltak kinek jövőt ígértek szebbet ki fölött minden perc élesebb lett aki büdös akár a kurva élet ugye ő is lát megszületni téged a csendes éjben szépen ahogy írom ahogy a Hold nézi a lyukas kátránypapíron * * * Nem kaptak szállást, csak a jószágok között. Tehenek, birkák, csacsik nézték a szénába költözőt. Jött a csillag, caplató királyok, pár pásztor: Ő váltja meg a világot! Aludt a gyermek. Mit tudta szegény: egyetlen remény lett az-órán. A barmok Isten-fiát leheltek, s mellé szenderült a meggyötört zsidó lány. |