|
Alföld, kékítővel Messze látni a fák fölött, mert szemben nincsenek hegyek. Itt vagyok honn, röghöz kötött, nem irigylem a bérceket. Nézem fák fölött a messzét, gondolom heggyel ugyanezt. Az ablak közömbös kellék, vállamon marad a kereszt. Mindegy, legyek itt, akárhol. Láncra fűzni már nem lehet. Te értenél engem, Sándor, tudnád, mi bántja lelkemet. Van asztalom, van lakásom. Távol Soroksár, Kecskemét. Hiányom van: sashiányom. Kékítőt old a messze ég. |