|
A síneken túl valaki volt mellettem próbálom összerakni a mozaikot az első ajtónál álltunk sürgetett természetesnek tűnt nekem kell vezetni de magától elindult úgy kellett felugranom a vezetőfülke zárva volt valahogy kinyitottam meg akartam állítani a villamost csak fekete gombokat találtam a vezetőpult alatt azokat forgattam nyomogattam mi lesz ha bármi közbejön bár nem mentünk túl gyorsan tudtam bármit letarol az a szörnyeteg messze mintha eltűntek volna a sínek gondoltam ha neki tudnám vezetni valaminek talán fékezné leállítaná de vitt a láthatatlan pálya kormányozni nem lehetett féltem engem okolnak majd hiába mondom próbáltam mindent amit lehetett valakinek el kell vinni a balhét és nem mentség én soha nem akartam se vezető se kalauz lenni valamiért nekem kellett felugranom arra a rohadékra magyarázhatok akármit tudtam egybe nőttünk ezzel a közös úttal mindentől messzire mentünk ott csikorogunk valahol a vágánytalanban nézek előre a vakfoltos ablakon fogyó reménnyel talán valaki hazaálmodik |