|
A szoba barna kiskosztüm volt rajtad ami nem illett hozzád ahogy a zavar sem az arcodon eldöntötted mondtad mehetünk kérdezted a szobafoglalásnál kérik-e az igazolványodat á csak a neveket kell bediktálni feleltem kicsit mintha zavarban lennél mondtad nem értettem közel hajoltam megismételted s hozzátetted szinte mentegetőzve valaha a ti családotok adta budának az előkelő dámákat megpusziltam az arcodat – elég ha rád néz az ember odaértünk a környék nem emlékeztetett arra ahol nemrég nyaraltam lepusztult műhelyek emberek járkáltak ki-be kétes alakok – jutott eszembe róluk nem akartam hogy velem gyere az irodába kértelek várj míg elintézem a bejelentkezést rossz ajtót választottam végeláthatatlan csarnokokban mentem éreztem egyre távolabb a cél inkább visszafordulok és megmondom minden szobát lefoglaltak de ha hazugságokkal akarom megoldani ezt a kínos helyzetet elveszítek minden esélyt pedig számomra szinte érthetetlen módon te is nagyon akartad az ölelkezést mentem tovább de elfelejtettem a nevedet gondoltam olyan mindegy mit mondok s legalább nem lesz kínos ha kitudódik akkor már nagyon ideges voltam hogy hagyhattalak ott egyedül amikor eldöntöttem és megfordultam már nem emlékeztem az arcodra eltűntél az olajmocskos műhelyekkel csak a rettenetes hiány maradt az el nem érés névtelenbe hűlőn a vágyakozás |