|
Ballada (Zselykének) Leányom balladát kért, balladát, s én mindent a lányomért, legyen tehát. Bár tudja ő is, nincsenek ma bárdok, talán e verssel senkinek sem ártok, hideg van, ármány, perceink mérgezettek, s darabjai egy szörnyű gépezetnek, a nagy házak egyikében éldegélünk, és ott remélünk. A lányom balladát kért: kapja meg! Ha apja költő, mást mit tehet, elmondja azt mi mára jut, a balladát, a legkisebb fiút, ki úgy érezte, minden elveszett, hogy beteljesült minden nem-lehet, hogy nem-romolni jobban nem lehet. Bizony, tévedett. A lányom balladát kért. Tudja-e, a ballada most történik vele, a legkisebb fiú leánya ő, rá maradt minden remény, erő, hogy egy történetet beteljesítsen, mert hazug világban nincsen isten, se királyfi, ki sárkányoktól mentené meg. Fölfogja. Ébred. A lányom balladát kért, súlyosat, és érzi már, cipelni kell a súlyokat, és nem számít az se: Wales, Csepel, a jogokért halni, élni kell. Nincs jó recept, nincs tiszta képlet, semmit sem ér sok talmi részlet. Ki fényes gyöngyért adja el magát, nem kap balladát. |