|
Blues (Louis Armstorng koncerje l965. június 9-én a Népstadionban) amikor ezerkilencszázhatvanötben louis armstrong a népstadionban feljött a színpadra mint egy lőtt nyulat húzva maga után a trombitát nem értettem az egészből semmit mondhatnám ma zavaros volt az értékrendem vagy annyinak hittem önmagam amennyivé soha nem sikerült lennem talán megbocsátható igazságom serpenyőjében az alig-húsz év mellettem egy féllegálisan szerzett sötét hajú lánnyal azt hittem: fontosabb dolgokért van a világ hallgattuk a fekete zenészt rekedt volt hihetetlenül rekedt dőltek a hangok vitte a vér a lüktetést zsongott hömpölygött a hangja nem a megszokott robsonos és nem ismertem magamra nagyképű voltam buta fogtam a lány kezét mondtam elég és húztam a tribünről a lépcsőn nekem annyi volt nem kellett több amerika megfordultam néztem a hatalmas betonra jó lett volna visszamenni gyere húztam a lányt próbálva uralni a helyzetet bár igazából ott lettem volna újra ahol satchmo énekel a rezet fújja de annyi volt aztán már nem lehetett |