|
Halálsoron istent keresni mentem. ne várj. feküdd az ágyat helyettem. ha megjövök és látod nincs-jelem, ne szomorkodj. hogy osztoznánk egy istenen? melléd simulok, elmesélem: butaság volt az elmenésem, de jó volt a távol. ott égett belém: hiányzol. * az én csöndem lesz. árnyékom padlón, asztalon. nem tud, nem érez senki. elfogyott italom. füstöt hajtó, lendülő kezemből még marad, de fényévekbe züllő a türelmetlen mozdulat. valaki leül a székre. nem veszi észre voltomat. súlyát nem érzem én se. rágyújt. sört, vagy bort hozat. késpengényi csönd. órahang, messze. kis halál köszönt. árnyék. most veszett el a teste. * ülök a géppel szemben. villogó kis jel. a kérdés állandó: minden rendben? lószart! semmi se jó így. valaki becsap, lódít. röhög az egész kócerájon, és nem tudom, mit kell csinálnom, mert kevés az eszem, hitem semmi. atomjaimra hullva mássá kell lenni, ez akarata az egynek. de miért hagyott, hogy szeressek? molekulákként mit se érek. és nem érdekel a közérdek, mert nekem csak ez a jó van: lenni, szeretni valóban. hinni a jobbnak, szebbnek, de porrá aljasulva kit, hogyan szeressek? * irgalmatlan béke van. rossz nézni az égre. mindent takaró nap. pillogok a fénybe. mi az a pár milliárd év ahhoz, mit arra kap, ki él: élje? augusztus. harangoznak. hét óra. nem szól csengő. letört a csönd kopogtatója. fölbukó ocsmány szavak. nem segítenek. hagyom, puffogjanak. nincs zár a címemen. nyitott a pécém. jelzem, ha eszem, kint vagyok a vécén, és ez az egész nagyon szar. és nem tudom, ki nevet a végén. * rég kellett volna mondanom – ma ne fojtsanak a versek –, amit már soha nem tudok: szerettelek, szeretlek. ma csak hiányod hordozom. megértsem: nem büntetés ez, mi kell, míg végre felfogom: te kísérsz el az egészhez. ahogy rég, a kisszobában. szorongva, féltve foglak én. gyűrűd fordítom ujjadon. részed vagyok, te az enyém. kezem reszket kis melleden. hófelhőkben a rózsadomb. a reményt lükteted velem. izzik a száj, a kéz, a comb. azt hittem, minden egyszerű. minek a szó, ha ott vagyok. sárban a törött hegedű. megfagyunk, hol a szó halott. esti hó. vártam a buszra kesztyű nélkül. sál se kellett. azt hittem, mindenki tudja: csak téged énekellek. ócska vátesz. úgy lett igaz. persze rég semmi lettem. voltod az egyetlen vigasz vezeklő énekemben. éjjel te hevíted a testem, nappal feléd botladozzak. feléd, akit megkerestem. nem tudok lenni rosszabb. * árnyékomat kijátszva, megtiporni mégis. vetve tőrt, próbálva cselt, hogy szökhetek? a halál épp nem figyelt, a halál éppen most jön. félrenézek. fejem visszacsavarja az ösztön. fogy mi megtarthatott: lépteimből a ruganyosság, maradék hajamból a pigment. vissza se néz a szerelem. redurchmarsh. visz mindent. * dülöng a hinta. a téren senki. valaki elment. hiányát lengi. csörtet az ősz. bejön a kertbe. egy pohár bor még. azután este. * már semmi sincs az égvilágban. szűkülő erek, szédülés. zsibbad a lábam, fáj a hátam, de élek, és ez nem kevés. már semmi sincs: a semmi minden. vihar csitul, szél szendereg. várok ujjatlan, könnyű ingben, még találkoznom kell veled. már semmi sincs: a semmi sincsen. kezemből eltűnt a kezed. semmi lóg üres bilincsben, és fájok csak, és lüktetek. * a házgerincen száz galamb. viharra vár az este. sziréna süvít, vércsehang. húzd az eget feszesre. száz galamb a házgerincen. az este viharra vár. sziréna, vércsehang az isten. este. viharmadár. |