|
Jött egy leány Jött egy leány a villamosban. Gyönyörű volt és illatos. Izzik az ember, lángra lobban. Fénylik a mocskos villamos. Szája sarkán egy kis mosoly csak, épp feledtetni februárt. Szeme tavaszra nyíló ablak. Várt szívem, s nem hiába várt. Jött a leány a csöpp mosollyal. Magára hagyni nem lehet. Muszáj-dal után kell mosoly-dal, nekem meg adjon terveket. Mi kéne több a zord időben, mint árnyűzőn e drága fény? Olvad a jég, a bú belőlem. Menj villamos, maradj remény. |