|
Nem fogok hazajutni a kórház utáni első éjszakán meggyötörtek az álmok miként kerültem Újpestre öt-hat év körüli fiammal nem tudom átszaladtunk az úttesten villogott már a zöld a busz indulóban odaát vettem észre a városba nem arról az oldalról kellene menni szemben félutcányira a megálló hülyén éreztem magam láttam kik a lámpánál rekedtek figyelik miért akarok visszamenni a megálló városfelőli része dombos volt fiam leszaladt ideges lettem ordítottam: azonnal gyere vissza a hangom megijesztette és egy latyakos részen igyekezett visszajönni a megállóba de egyre mélyebben tapadt a sárba s én kiabáltam: ne arra de már elterült a mocskos lében arcra borulva nyúltam utána nem értem el valahogy visszamászott a domb aljára és elszaladt a város felé álltam tehetetlenül nem tudtam mit kellene tennem és mit fog szólni az anyja hova lett a gyerek ha nélküle megyek haza végül elindultam de valahogy letévedtem a Váci útról teljesen ismeretlen volt a környék és reménytelennek látszott még az is hogy onnan valaha kikeveredjek elővettem a mobilom és hazatelefonáltam a fiam vette föl de már a mostani a majdnem negyvenéves és mondom neki mi történt de nem tudom mit válaszolt annyira össze voltam zavarodva és leesett az a rohadt telefon és utána már hiába nyomogattam csak világított mint egy elemlámpa – nem is tudtam addig hogy az is van rajta – végül találtam valakit aki megmondta miként jutok vissza a Váci útra indultam tovább a város felé de újra csak összevisszaság éreztem kiver a víz innen már nem fogok hazajutni sosem és ha igen mi van velem mi van a gyerekeimmel felkínlódtam magam az álomból kinyitottam a szemem néztem az idegennek tűnő szobát vártam a kórházfolyosóról rám törő hangokat csönd volt Zselyke mocorgását hallottam a másik szobából hazajöttem de a kisfiú elveszett és igazából nem tudom ki volt |