|
Nyár, 1963 Arra emlékszem: sütött a nap. Ám merre voltunk, nem tudom. Pokrócunk a fák alatt, túl embernemjárta földúton. Valami síkon. Hegy semerre. Végtelen, aranykalászos ének. Nem volt remény kegyelemre. Távolból indultak a gépek. Bokrok közt pelék matattak. Álmosítón zsoltározó kabócák mintha jelre, kis szünetet hagytak, s alánk fordult az égi ország. |