|
Szieszta Ma délután újra a Lógodi utcában voltam a lépcsőházban ráköszöntem a szomszédokra emlékeznek ránk visszajöttünk és rendezgettem az egy szobában mindenről tudtam mindent mi merre hol van a galéria tűnt kicsit idegennek mert a valóságban persze nem volt de tetszett és elfogadtam mint odaillőt és jó volt látni a stukkókat rozettákat – észre se vettem az eltűnt negyvenhárom évet – amikor odamentünk az üres lakásba ujjongtunk a miénk: tényleg becsuktuk az ajtót és a parkettára fekve nyitott szemmel álmodtunk csodás életet és ott feküdtünk és jött reggel este és nincs ki szólna már ha tévedek mert üresség van egyedüllét s mikor egy ilyen álomba beleébredek csak szidom a világot ahol azért kapunk hogy visszavehessék. |