|
Télcsokor amikor fölébredtem tudtam bölcsebbnek kell lennem mint voltam este bizony már meggyötört elégszer ez a reggeli kényszer hiszen annyiszor igazoltam új napokon: az elmúltak bolondja voltam szürkén jött ez a december volt ilyen is olyan is nem egyszer az ember elűzné várva a fényre nem mintha megkopott volna advent csak belesimult kétezer évbe nehéz teher nekünk is megváltónk szenvedése kínlódom: mit kezd velem a ködlő vasárnap bogyókat szedek fáj a hátam bevetem az ágyat teát főzök kicsit megmelegítsen formálgatom a verset de valahogy olyan link minden pénteken átfagytam a temetőben bár alábbhagyott a szél nap sütött a katafalkra nyomorultul jelen volt a tél fagyszilánkos dideregtem ott voltál párszáz lépésre tőlem de nem lehetett odamennem hova forduljak felmentésért gyújtsak-e gyertyát este eljön ez a karácsony is valaki mindig van ki az embert szeresse lesz ki megérti érte élő a jászol akit magunkban hordunk és átadunk építsen Jézust a hiányból * * * fekete kabát bokáig érő női bunda messziről szinte újnak látszik csak ahogy viselője megy ahogy csoszog a lábát húzza úgy lesz keserű groteszk miként kiszámítható útja naponta látom fantomnyomát konténereken kukákon egyiktől másikig úgy látszik el se éri de nincs más remény egy darab kenyérig szájába rakja nem rág csak tartja látszik a fülvédős sapka ugyan kicsit takarja kotorászik nem tudni talál-e bármit fogja a kenyeret tépi ereje alig van továbblépni fordul billeg az elegáns kabát ha nem menne ha csak állna egyensúlyban lenne a világ de menni kell akkor is amikor nincs tovább * * * Ez otthonom: sápadtka fények. Nincs bóvli, talmi csillogás. Annyi épp, hogy el ne tévedj. Sötét az este, nincs varázs. Hó hull, apró porszemekkel – ablakhoz tapadva nézem. Megfelezve már december. Mit visz, hozott ez évem: Elégiát és balladát? Idillel nem kényeztetett. Közel hajolnál, hallanád, visszhangzom nincs-lélegzeted. Itthon vagyok, jól fűtenek. Van fiam és van lányom is. Lehetnék jobban tán, lehet... Szidom világom, áldom is. Múltba nézek, rezignáltan: Hány születés, mennyi ádvent. Mi ég három gyertyalángban... a negyedik mond-e áment? * * * aki szotyolát rág markába köpköd aki ül mint a cementbe-öntött kinek szemében vakfolt üresség akin csak gázolnak reggelek az esték akit kilök a HÉV az éjszakába aki csak megy semerre mindhiába ki nem tudja minek jön a holnap akit rugdostak kinek papoltak kinek jövőt ígértek szebbet ki fölött minden perc élesebb lett aki büdös akár a kurva élet ugye ő is lát megszületni téged a csendes éjben szépen ahogy írom ahogy a Hold nézi a lyukas kátránypapíron * * * Nem kaptak szállást, csak a jószágok között. Tehenek, birkák, csacsik nézték a szénába költözőt. Jött a csillag, caplató királyok, pár pásztor: Ő váltja meg a világot! Aludt a gyermek. Mit tudta szegény: egyetlen remény lett az-órán. A barmok Isten-fiát leheltek, s mellé szenderült a meggyötört zsidó lány. * * * tényleg csendes volt az éj a reggel is a hóval se csengő se Télapódal ránkédesült az ünnepély kint ködlő hideg szürkeség de messze messze nap süt felkelünk dolgunkat tesszük hinni akarunk hinni még megy a többihez ez az év születtünk voltunk éltünk ám nincs ideje hogy értsük hol az ár és hol a rév valahová visszavárnak fakultan megtöretten ma karácsonyfénye rebben hóhéros Golgotának * * * reggel van évvég mit se tudsz elbarmolt élet mögötted mos rád a jó Elektrolux 220 Volt nem kér többet nem vár becézést se bókot szagoddal együtt elfogad csak be ne csípje a drótot tisztában tartja álmodat nagy esés után egy kis csel ha nem tűröd a foltokat vigasztald kanál Vanishsel mikor a sírás fojtogat fugáz a drága hogy dübög a szárítót szétnyithatod odakint évvégtéli köd mögé a tavaszt álmodod * * * a jó sorok világgá mentek taknyos a hétfő várom keddet csúszik az ország ónos esők járnak militáris övezet tél tábornok támad vírusalezredes kéz-lábtörős hadnagy vers helyett szöveget vagy influenzát kapsz csak köhögsz fáj a hátad jaj a szíved reszketsz ugyan ki hisz benne még szebb napok lesznek átizzadó álmod takaródra szárad vajon az Úristen meghagy-e a nyárnak |