|
Tengerharangzúgással jön a hajnal az ősz rohadó leveleit olvadó hó leve mossa a sárba véres a reggel a takarók a párna maradék álmaim körül szimatol az elmúlás habzó-szájú vedlő kutyája rendet kellene rakni összesöpörni az útról a leveleket talán ha megérkezik a fény bevilágít a fák ágai között mintha lenne remény de vissza kell menni a műhelyekbe oda is befújta a szél az alvadtvérszínű lombot nem akarok menni a háborúba fel kell söpörnöm az erdei utat kitakarítani a csarnokokat valahol találtam egy seprűt visszahozom mondtam a nőnek aki valamit csomagolt a végeláthatalan sorban érkező tovadöcögő dobozokba még mindig szürkeség volt kezdtek visszaszállingózni az emberek kevesen jöttek rövid ujjú ingben úgy tűnt mintha elmaradt volna a háború a rogyadozó léptek meggyötört arcok mégis iszonyatot árasztottak mint akik nagy tüzek mellől jönnek tépettek voltak kormosak egyikük odaszólt nem lesz itt igazi harc sosem csak szalonképessé kell tenni a halált akkor már nem volt söprű a kezemben félúton álom és apokalipszis között ismételgettem ez már akkor is tavasz nézd nem találsz vérnyomokat mindjárt besodródik a reggeli harangszó elhalkul a tenger zúgása mostanában így folytatódik ha jön a nappal s csak kushad véres szemét rám szegezi az elmúlás kutyája |