Triptychon



Stefánia

amikor elindultál a Stefánián
még kicsit álltunk a sarkon mérlegelve
melyik busszal ki merre menne
hiába akartam: velünk maradjál
neked sok volt már az az este

indultam volna veled én is
megmutatni a Millenárist
a Földtani Intézetnél az Alig utcát
sarkán a csöppnyi falikúttal
nyaranta abba mártogattuk a lábunk
és látod ott bent a szürke betonfal
ott volt a medence a kacsaúsztatóval
mögötte a deszkaborítású biciklipálya
fölkapaszkodtunk
– engem felemeltek – a kerítésen
láttuk mennek a bringások körbe
és nyár volt olyan nyár
amilyen már soha nem lesz
és ahogy mennénk mondanám: nézd
itt jártak a kubikos-kordék
amott csillék szaladtak
mert akkor építették a Népstadiont
itt vágtunk át a postatelep mellett
tudod ahova a lovas kocsik estére beálltak
ott voltak az istállók
jaj hogy is emlékeznél
akkor még nem járt erre a metró
csak bámult át a Kis Szent Teréz tornya
a HÉV-sorompón a Stefániára
itt jöttünk keresztül
vigyázva a forró homokban
föl ne sértse talpunkat a királydinnye
balra a Kis Tücsök
a vadsóskába rejtett
suhanc kölykök erre jártuk keresni a szerelmet

de nem láttalak már
nem tehettem hogy
tovább húzzam az időt a sarkon
nem is láthattalak
mert este volt este
és mennyi eltelt már azóta
és ha indulsz valamerre
csak állok az éppen-soros utcán lakásban
és mindig utánad megyek titokban
és te titokban mindig itt maradsz nálam



Szerelemévszak

a szerelmek befagynak télen
ha nincs kabát
léleknyi fedél sem
a szerelmet a dér beborítja
szikráztatja a tél
halott
de gyönyörű-tiszta
a szerelmek ősszel félnek
hogy menjenek neki a jégnek
ha ezen a parton maradnak
sose lesz más
a túlsó part csak
a szerelmek félnek nyáron:
mi lesz
kinyílok elvirágzom
a szerelemnek tavasz a reménye
ha nem dermed bele a télbe



Krúdy utca

jöttünk kifelé a Krúdy utcán
sötétedett a május este
nem volt már arra semmi kocsma
az éhség a kirakat
becsalt minket egy gyrosra
valami krekk alak a pult mögött
nehezményezte hogy enni kértünk
persze hiába
a húst a salátát belökte a pitába
a mozi is jó volt a szívbeteg pasassal
ki halni ment
s taxiból nézte Párizst
és elúszott az Eiffel a Montmarte
én meg tapogattam a mellem
de ahogy ő
én se fordulhattam el
nem

jöttünk kifelé a Krúdy utcán
s valami kimondhatatlan
csapódott közöttünk
ahogy egy-egy falat a kezünkből
szánkból a földre hullt
mondom nem volt hideg
de rád tettem polárkabátom
tiltakoztál ugyan: minek
de látszott jólesett
s nekem a csöppnyi villanást
szemedben látnom

jöttünk kifelé a Krúdy utcán
ott az a kis terecske
leültünk a kertszegélyre
május este
ott tudtunk volna lenni hajnalig
de van mihez nem kell a szó
amikor maga a csönd a jel
aztán a villamos elvitt
átmentem romantikusba
néztem utánad
hallgatott a Krúdy utca

azóta jövünk a Krúdy utcán
és minden mint akkor májusos
ülünk a téri kertszegélyen
szívjuk az akácillatot
és azóta kattog zúg az este
zuhanok feléd
hullok egyre
át Párizson és Óbudán át
hullok és elégek szemedben
hogy ne lássam a Krúdy utcát




[KEZDŐLAP]