|
Triptychon Stefánia amikor elindultál a Stefánián még kicsit álltunk a sarkon mérlegelve melyik busszal ki merre menne hiába akartam: velünk maradjál neked sok volt már az az este indultam volna veled én is megmutatni a Millenárist a Földtani Intézetnél az Alig utcát sarkán a csöppnyi falikúttal nyaranta abba mártogattuk a lábunk és látod ott bent a szürke betonfal ott volt a medence a kacsaúsztatóval mögötte a deszkaborítású biciklipálya fölkapaszkodtunk – engem felemeltek – a kerítésen láttuk mennek a bringások körbe és nyár volt olyan nyár amilyen már soha nem lesz és ahogy mennénk mondanám: nézd itt jártak a kubikos-kordék amott csillék szaladtak mert akkor építették a Népstadiont itt vágtunk át a postatelep mellett tudod ahova a lovas kocsik estére beálltak ott voltak az istállók jaj hogy is emlékeznél akkor még nem járt erre a metró csak bámult át a Kis Szent Teréz tornya a HÉV-sorompón a Stefániára itt jöttünk keresztül vigyázva a forró homokban föl ne sértse talpunkat a királydinnye balra a Kis Tücsök a vadsóskába rejtett suhanc kölykök erre jártuk keresni a szerelmet de nem láttalak már nem tehettem hogy tovább húzzam az időt a sarkon nem is láthattalak mert este volt este és mennyi eltelt már azóta és ha indulsz valamerre csak állok az éppen-soros utcán lakásban és mindig utánad megyek titokban és te titokban mindig itt maradsz nálam Szerelemévszak a szerelmek befagynak télen ha nincs kabát léleknyi fedél sem a szerelmet a dér beborítja szikráztatja a tél halott de gyönyörű-tiszta a szerelmek ősszel félnek hogy menjenek neki a jégnek ha ezen a parton maradnak sose lesz más a túlsó part csak a szerelmek félnek nyáron: mi lesz kinyílok elvirágzom a szerelemnek tavasz a reménye ha nem dermed bele a télbe Krúdy utca jöttünk kifelé a Krúdy utcán sötétedett a május este nem volt már arra semmi kocsma az éhség a kirakat becsalt minket egy gyrosra valami krekk alak a pult mögött nehezményezte hogy enni kértünk persze hiába a húst a salátát belökte a pitába a mozi is jó volt a szívbeteg pasassal ki halni ment s taxiból nézte Párizst és elúszott az Eiffel a Montmarte én meg tapogattam a mellem de ahogy ő én se fordulhattam el nem jöttünk kifelé a Krúdy utcán s valami kimondhatatlan csapódott közöttünk ahogy egy-egy falat a kezünkből szánkból a földre hullt mondom nem volt hideg de rád tettem polárkabátom tiltakoztál ugyan: minek de látszott jólesett s nekem a csöppnyi villanást szemedben látnom jöttünk kifelé a Krúdy utcán ott az a kis terecske leültünk a kertszegélyre május este ott tudtunk volna lenni hajnalig de van mihez nem kell a szó amikor maga a csönd a jel aztán a villamos elvitt átmentem romantikusba néztem utánad hallgatott a Krúdy utca azóta jövünk a Krúdy utcán és minden mint akkor májusos ülünk a téri kertszegélyen szívjuk az akácillatot és azóta kattog zúg az este zuhanok feléd hullok egyre át Párizson és Óbudán át hullok és elégek szemedben hogy ne lássam a Krúdy utcát |