|
Vér és virág Ha érteném a működését, könnyítené a dolgomat. Tudnám a receptet, a mércét, mint sodródik a gondolat. Nagyritkán visszapörgetem, emlékembe mi mit hozott. Máskor csak eltöprenkedem, ami gyötör, miért van ott. Könyvet lapoztam, verseket – néha a költő is olvas –, egy-egy sor távolra vezet, pillanat, s nem tudni, hol vagy. Valahogy így jutottam messze, a világgá ment drogista Mária-kútjához, Názáretbe, majd kétezer évvel vissza Óbudára, a nagyszobába. Léceken feszül a repró: ül a gyerekkel, ül a Drága. A Csúcs-hegy odakint ócska freskó. Nevetünk. Minden lehetne jó is. De nem. Az élet szétesőben, nincs hangod, hogy újra szólíts, titkok zárnak el messze tőlem. Vers visz, csapódok, mintha szélben. Vér és virág ma már az arcom. Álmokból hatvanhárom évem. Csak maradjon még, kitartson. Ha tudnám receptjét, a mércét, mihez kezdenének a párkák? Ma minden versem új remény még: a hosszú sorokat visszavágják. |