E magyar betűszó az erőszakmentes kommunikáció rövidítése. A kifejezés az angol nonviolent communication (NVC) fordítása, és eredetileg egy kommunikációt segítő módszert jelöl, amelyet egy amerikai pszichiáter, Marshall B. Rosenberg fejlesztett ki az 1960-as években. Ugyanakkor az EMK több ennél: egy komplett szemléletmód az emberről és a világról.

Az EMK hátterében az a felismerés áll, hogy társadalmunk és kapcsolataink többnyire hierarchikus felépítésűek, amelyekben a fölül állók – pusztán helyzetüknél fogva – eldöntik, hogy mi a jó és mi a rossz, és jogosultnak tartják magukat arra, hogy e döntésüknek bármilyen eszközzel érvényt szerezzenek. Így alakulnak ki az elnyomó rendszerek az élet minden területén: nemcsak bürokratikus és államhatalmi szinten, hanem munkahelyeken, iskolákban, baráti kapcsolatokban és a családban is. Az elnyomás egyetlen eszköz kétféle használatával valósul meg: egyrészt a „jónak” deklarált cselekedetek jutalmazásával, másrészt a „rossznak” deklarált cselekedetek büntetésével. Ez a kétféleképpen megnyilvánuló egyetlen eszköz az erőszak. Az EMK terminológiájában tehát az erőszak tágabb értelmű, mint a köznapi szóhasználatban: minden olyan megnyilvánulást erőszakosnak tekint, amely a hatalmi pozícióból meghatározott „jó–rossz” felosztást legitimálja és erősíti, beleértve a dicséret, a kedveskedés és szívélyesség szavait és gesztusait is.

Rosenberg általánossá lett metaforája szerint az erőszakos megnyilvánulást sakálnyelv-nek szokás nevezni, hangsúlyozva, hogy a sakál valamennyiünk anyanyelve. E hasonlatot kibontva, a sakál alapvetően kétféle működésmódban létezik: a gyengébbnek vélt ellenfél felé támad, az erősebbnek vélt ellenfél elől lesunyt füllel eloldalog. A viselkedés közös pontja az, hogy a sakál ellenségek között éli az életét. A sakálnyelv használatán belül is szokás beszélni kifelé fordított fülű sakálról („Szégyelld magad, te gazember!”), illetve befelé fordított fülű sakálról („Jaj, rémesen sajnálom, ígérem, hogy többet ilyen nem fordul elő.”)

Az EMK értelmezésében az erőszakmentesség nem egy kommunikációs trükk, hanem az az állapot, amikor az erőszak – Rosenberg szavaival élve – „elhagyja a szívet”. Ennek útja elsődlegesen az, hogy embertársainkra és önmagunkra nem mint ellenségekre tekintünk, hanem mint egymás élete gazdagításának forrásaira. E megközelítés alapja az, hogy valójában nincs „jó ember” és „rossz ember”, továbbá nincs „helyes” vagy „helytelen” cselekedet. Ezek a felosztások az elnyomó rendszerek kategóriái. Az antirasszista mondás szerint „Kifordítva minden ember rózsaszín” – ehhez hasonló az EMK szemléletmódja is: szerinte minden ember alapvetően jó, mert mindannyiunkban ugyanazon alapvető emberi szükségletek munkálkodnak. Az alapvető emberi szükséglet kifejezés olyan motívumokat jelöl, amelyben kivétel nélkül valamennyien osztozunk: igény az élelemre, italra, pihenésre, biztonságra, elfogadottságra, szeretetre, tiszteletre, tudásra, szépségre, harmóniára, önmegvalósításra. A különbség csupán abból adódik, hogy melyikünk miképpen akarja kielégíteni szükségleteit. A konfliktusok nem a mélyben, a szükségletek szintjén, hanem a felszínen, a szükséglet-kielégítés módjában gyökereznek.

A sakállal Rosenberg szimbolikusan a zsiráfot állítja szembe: azt a szárazföldi állatot, amelyiknek legnagyobb a szíve. Így lett a zsiráf az EMK szimbóluma, s ezért nevezik magát az erőszakmentes kommunikációt zsiráfnyelv-nek. Az EMK szimbolikájában a zsiráf roppant erős, és pontosan tisztában van a szükségleteivel, azoknak mégsem ereje révén szerez érvényt. A sakálhoz hasonlóan a zsiráf is két dolgot tehet a fülével: kifelé vagy befelé fordítja őket.

A kifelé fordított fülű zsiráf a kommunikáció partnerére figyel: megfigyelt viselkedése mögé nézve empatikusan igyekszik megérteni, hogy a másiknak éppen milyen érzései vannak, s ezek az érzések mely alapvető emberi szükségleteiből fakadnak. Zsiráffülekkel a sakálordításból is kihalljuk a mélyen emberit: a szükségletet, amiben egyek vagyunk, amivel egyszerűen nincs mit vitatkozni, amit csak elfogadni lehet – akkor is, ha a szükséglet-kielégítés konkrét módja történetesen elfogadhatatlan számunkra.

A befelé fordított fülű zsiráf önmagára figyel: saját érzéseit és szükségleteit monitorozza, abban a mélységben, amivel ugyancsak nincs mit vitatkozni. És ha a partner nyitott erre, őszinte énközléssel föltárja neki, ami benne zajlik, abban a biztos tudatban, hogy a másik ugyanolyan jó ember, mint ő maga, így benne saját szükségletei kielégülésének forrását láthatja.

Az EMK nem univerzális csodaszer: a konfliktusban álló feleket elsősorban nem a megoldás, hanem a kölcsönös megértés felé tereli. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy amennyiben a megértés (ahogy az EMK szóhasználatában mondják: a szív szintjén történő összekapcsolódás) megvalósul, ott a mindkét fél számára egyaránt elfogadható megoldás is sokkal könnyebben megszületik, mint akkor, amikor ellenfelek keresik görcsösen a „legkevésbé rossz” kompromisszumot.

Az EMK használata nagyon széleskörű: háborús konfliktusokban, börtönökben, pszichiátriai betegek körében, rasszista előítéletektől terhelt iskolákban egyaránt sikeresen alkalmazzák. Saját terápiás gyakorlatomban az EMK-ra elsődlegesen úgy tekintek (túl azon az evidencián, hogy a hozzám fordulóval magam is igyekszem erőszakmentesen kommunikálni), mint az önismeret és az empátia fejlesztésének eszközére. Amennyiben a kliens együttműködik abban, hogy tudatos munkával elsajátítsa az EMK alapjait, akkor hamarosan önmagára és környezetére is más szemmel kezd nézni, s így megszabadulva egy csomó ballaszttól, rengeteg energiája szabadul fel arra, hogy életét és kapcsolatait új erővel és szépséggel töltse fel.




Irodalom:

Marshall B. Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak – erőszakmentes kommunikáció, Budapest, Agykontroll Kft., 2001.
Marshall B. Rosenberg: Így is lehet nevelni és tanítani, Budapest, Agykontroll Kft., 2005.
Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor – Mémtörténetek, Budapest, Katalizátor, 2008., 117–161. oldal)

Lásd még:

EMK – Format C:\