Gátlás nélkül élni


Életünk folyamán olykor egészségesek vagyunk, máskor betegek. Ez utóbbi állapotunkat könnyebben észrevesszük, mint az előbbit, mégpedig azért, mert van mit észrevenni rajta. Ugyanúgy, mint a vécépapírnál: az a tény, hogy elfogyott, mindig feltűnik. Ha van elég, az ritkán. És hogy mennyi is az „elég”, azon is csak akkor kezdünk tűnődni, amikor nem biztos, hogy elég lesz.

Az egészséget a teoretikusok és klinikusok számos módon próbálták definiálni. Freud klasszikus meghatározása szerint egészséges ember az, aki „tud dolgozni és szeretni”. Mások a listát kibővítik olyasmikkel, mint a játékra való képesség, a humorérzék vagy az egységes világnézet. A tranzakcióanalízis (TA) nem betegségről és egészségről beszél, hanem sorskönyv-vezértelt életről és autonómiáról. Utóbbi azt jelenti, hogy


...az egyén sorskönyv- és játszmamentes módon éli életét. Ez három dologban nyilvánul meg. A tudatosságban: abban, hogy képesek vagyunk a valóságot az itt-és-most-ban megélni, közvetlenül az érzékeinkre hagyatkozva, előfeltevések és értelmezés nélkül. A spontaneitásban: hogy képesek vagyunk tetszésünk szerint választani az elvileg lehetséges érzések, gondolatok és viselkedésmódok közül, és szabadon választjuk meg azt is, hogy az adott pillanatban melyik énállapotba helyezkedünk. És az intimitásban: hogy kommunikációs partnerünkkel nyílt, hátsó célok és titkos üzenetek nélküli tranzakciókat váltunk, őszintén és cenzúrázatlanul kifejezve érzéseinket és szükségleteinket.

(Birtalan Balázs: TA)



Ez nagyon idillien hangzik. Ha a gyakorlatban képtelenek vagyunk az ilyen tudatosságra, spontaneitásra és intimitásra, annak az az oka, hogy nem saját életünket éljük autonóm módon, hanem akarva-akaratlanul azt az élettervet igyekszünk megvalósítani, amit még kisgyerekkorunkban állítottunk össze magunk számára, természetesen tudattalanul. Olyan ez, mintha szabadon szeretnénk dalolni, de valahányszor énekre nyitjuk a szánkat, önkéntelenül mindig egy bizonyos dallam jön ki rajta: valami, amiről az ördög tudja, hogy került a fejünkbe, és már utáljuk – de képtelenek vagyunk szabadulni tőle. Ez a kora gyerekkorban, tudattalanul írott, felnőttként követett életterv a sorskönyv. Ennek definíciójában a fentieken kívül van egy lényeges momentum: szülők által megerősített.


A gyermek a fogantatása pillanatától verbális és nem verbális üzenetek sokaságát kapja szüleitől, s ezek nagy mértékben befolyásolják, hogy milyen sorskönyvet ír magának. Ezek az üzenetek – mint tranzakciós ingerek – a szülők különböző énállapotaiból származnak és a gyermek különböző énállapotát veszik célba.

Az egyik legfontosabb sorskönyvi üzenet a szülő Gyermekijéből kiinduló és a gyerek Gyermekijét célzó gátló parancs. A gátló parancsokat kora gyermekkorunkban, még a nyelv megtanulása előtt, szavak nélkül kapjuk: mozdulatokból, gesztusokból, azok hiányából, a hozzánk szóló hang erejéből, lejtéséből stb. Amikor a TA-ban e parancsokat megszövegezzük, azok mindig így kezdődnek: „Ne...!” A TA-teoretikusok tizenkét lehetséges gátló parancsot azonosítottak. Ezek – magyarázat és kifejtés nélkül – a következők: Ne létezz! Ne légy önmagad! Ne légy gyerek! Ne nőj fel! Ne csináld! Ne! (azaz: Ne tégy semmit!) Ne légy fontos! Ne tartozz sehová! Ne légy közel! Ne légy egészséges/normális! Ne gondolkozz! Ne érezz! – Mivel a gyermek életben maradása attól függ, hogy a szülei szeretik-e őt, a gyermek a maga mágikus világképében (természetesen szavak nélkül) hozza meg döntéseit, pl. ilyen formában: „Anya csak akkor szeret engem, ha nem gondolkodom, ezért inkább buta kisfiú leszek.” És az is lesz, felnőtt korában is, akkor is, amikor az anyja már rég nem él.

(Birtalan Balázs: TA)



Fontos látnunk, hogy a gátló parancsok lényege nem az, hogy azokat a szülők adják, hanem hogy a gyerek kapja. Másként fogalmazva: ebben az esetben nem az számít, hogy a szülőnek mi volt a szándéka, hanem hogy a gyerek mit fogott föl belőle. Ha például anya és kisbabája valamilyen objektív oknál fogva kénytelen elszakadni egymástól – például egyikük kórházba kerül –, akkor meglehet, hogy a gyerek a maga mágikus világmagyarázatában így értelmezi a történteket: „Anya elutasít engem: nyilván azt akarja, hogy ne létezzek.” Ennek persze nincs semmi valóságalapja, a Ne létezz! gátló parancs azonban jó eséllyel beíródik a sorskönyvbe.

A sorskönyv (amely nem csak a gátló parancsokból áll, de itt most csak azokról beszélünk) nem arra való, hogy elemezgessük. Elemzésének egyetlen célja, hogy minél biztosabb fogást találjunk sorskönyvünkön ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra kihajítsuk az életünkből. Saját gátló parancsaink beazonosítását is a kalapunk mellé tűzhetjük, ha nem jutunk tovább azok puszta felismerésénél. A gátló parancsoktól való megszabadulás útja az, ha felnőtt tudatossággal érvénytelenítjük őket. Mit jelent ez?

A gyerek életben maradása a szó szoros értelmében azon fordul, hogy a szülei gondoskodnak-e róla vagy sem. A gyerek tehát ösztönösen (azaz biológiai hajtóerőknek engedelmeskedve) azon van, hogy szüleit rávegye arra, hogy gondoskodjanak róla. Más szóval a gyereknek elemi érdeke, hogy kikényszerítse szülei szeretetét. Például tegyük fel, hogy a szülők nemigen tudnak mit kezdeni azzal, ha a kicsi sír: alkalmasint félnek tőle és tehetetlennek érzik magukat. Ha így van, akkor sokkal gyakrabban mutatnak törődést felé akkor, amikor hallgat. A közeledés és távolságtartás e mintázatából a gyerek – továbbra is a mágikus világképe alapján – ezt a következtetést vonhatja le: „Apa és anya csak akkor szeretnek, ha nem mutatom ki az érzéseimet. Tehát úgy maradhatok életben, ha az érzéseimet nem élem meg.” Felnőttként az autonómia eléréséhez a következő dolgoknak kell megtörténniük (akár spontán, akár terápiás segítség mellett):


1. Az egyénnek föl kell ismernie, hogy életének egyik irányítója a Ne érezz! gátló parancs. E ponton érthető, ha dühöt vagy keserűséget él meg.

2. El kell ismernie, hogy e gátló parancsot annak idején ő maga építette be sorskönyvébe, saját gyermeki döntésével. Tehát nem indokolt, hogy emiatt szüleit vádolja.

3. Meg kell értenie, hogy amikor e döntést hozta, akkor – abban az életkorban, az adott körülmények között – ez jó és hasznos döntés volt. Tehát nem indokolt, hogy emiatt saját magát vádolja.

4. Föl kell fognia, hogy a körülmények megváltoztak: hogy életben maradása most már akkor is lehetséges, ha szülei nem szeretik őt.

5. Be kell tehát látnia, hogy az egykor érvényes gátló parancs immár érvénytelen. Egész egyszerűen nincs vele semmi dolga.

6. Az érvénytelenített gátló parancs helyébe engedélyt kell adnia saját magának arra nézve, amit a parancs egykor tiltott.



Engedélyeket ugyanúgy kap(hat)unk kiskorunkban szüleinktől, mint gátló parancsokat, s ezek mint sorskönyvi üzenetek ugyanúgy sorskönyvünk részét képez(het)ik. Az önismereti munka részeként kiadott engedély sajátossága, hogy felnőtt tudatossággal adjuk ki önmagunk számára, új döntést hozva a koragyerekkori döntésünk helyett.

Úgy fogalmaztam fentebb, hogy az autonómia leírása (tudatosság, spontaneitás, intimitás) nagyon idillien hangzik. Ez az idill talán némileg emberléptékűvé alakítható, ha konkretizáljuk, és megnézzük, hogy milyen engedélyek birtokában élvezheti a szabad életet az az ember, aki mind a 12 gátló parancsot érvénytelenítette.


(Ne létezz!)
Élhetek. Épp annyi jogom van a létezéshez, mint bárki másnak. Eljön majd az idő, amikor nem fogok létezni, de ennek az időpontnak a bekövetkeztét sem közvetlenül, sem közvetett módon nem kell siettetnem. Sem testi, sem lelki, sem kapcsolati értelemben nem kötelezhet senki arra, hogy önmagamat részben vagy teljesen elpusztítsam, megkárosítsam. Az életem az enyém, és én élhetem azt.

(Ne légy önmagad!)
Az vagyok, aki és ami vagyok – és ez így van jól. Lehetnek ugyan tulajdonságaim, amelyeken szeretnék változtatni, de alapvetően úgy vagyok jó és értékes, ahogy vagyok: ezzel a nemmel, ezzel a külsővel, ezzel a személyiséggel, ezekkel a képességekkel. Más minden bizonnyal másként oké: én így vagyok az.

(Ne légy gyerek!)
Szabad olykor tökéletlennek és tudatlannak lennem: nem kötelező minden helyzetben maximális teljesítményt produkálnom. Megélhetem a gyermeklét szabadságát és örömét. Szabad félretennem a tudatosságot, célszerűséget és felelősséget: szabad önfeledten, céltalanul játszanom.

(Ne nőj fel!)
Felnőtt vagyok, aki képes a helyzetek értékelésére. Szabad önálló, felelősségteljes döntéseket hoznom. Leválhatok – fizikailag is, lélekben is – szüleimről, és élhetem a saját életemet. Megélhetem a szexualitásomat is, a saját magam által kialakított normák szerint.

(Ne csináld!)
Szabad jól teljesítenem, szabad eredményeket elérnem. Ha valamit elkezdtem és szívesen csinálom, szabad befejeznem.

(Ne! azaz: Ne tégy semmit!)
Az életem a sajátom. Szabad kockázatos döntéseket is hoznom. Sőt: szabad rossz döntéseket is hoznom. Amit akarok, megtehetem, és senki felé nem tartozom elszámolással.

(Ne légy fontos!)
Szabad a középpontban lennem. Lehetek okos, lehetek szép, lehetek sikeres. Vannak fizikai, pszichés és társas szükségleteim, és ezek pontosan annyira fontosak, mint bárki más szükségletei. Szabad határozott lépéseket tennem saját szükségleteim kielégítése érdekében, és szabad, hogy e lépések célba is érjenek.

(Ne tartozz sehová!)
Szabad társas kapcsolatokat kialakítanom. Szabadon dönthetek szabadságom részleges feladása mellett, és tartozhatok bármilyen csoporthoz: egy családhoz, egy csapathoz, egy kisebbséghez, egy mozgalomhoz, egy kultúrához, egy nemzethez, egy ökoszisztémához. Attól, hogy életemet megosztom másokkal, még lehetek önmagam.

(Ne légy közel!)
Szabad intim kapcsolatokat kialakítanom. Bárkivel való kapcsolatomban dönthetek úgy, hogy a bizalmat, a jóhiszeműséget, a nyílt kommunikációt, a szükségleteim és érzéseim fölvállalását választom.

(Ne légy egészséges/normális!)
Nincs szükségem arra, hogy testi vagy lelki tünetekkel hívjam fel magamra a figyelmet: jogosult vagyok figyelmet, szeretetet és törődést kapni akkor is, ha nem lógok ki a sorból. Szabad ugyan kitűnnöm, de szabad hasonlítanom is másokra. Szabad testileg és lelkileg egészséges életet élnem.

(Ne gondolkozz!)
Jogosult vagyok a világ megismerésére. Szabad meglátnom a problémákat, és szabad megtalálnom a megoldásokat. Szabad kérdéseket feltennem és szabad következtetéseket levonnom. Ennek során jogomban áll tévedni, szabad felülvizsgálnom korábbi következtetéseimet, és nem vagyok köteles ragaszkodni hozzájuk. A gondolataimnak és azok irányának senki nem szabhat gátat. Gondolataim helyességének nem fokmérője, hogy mások mit gondolnak: Az én gondolataim az én gondolataim: senkinek nem tartozom elszámolni velük.

(Ne érezz!)
Lehetnek érzéseim, és szabad őket kifejeznem. Ha bármely szükségletem kielégül, szabad jól éreznem magam, és szabad örülnöm. Ha nem elégül ki, szabad magam rosszul éreznem. Lehetek szomorú a múlt miatt, érezhetek haragot a jelenben, illetve félhetek a jövőtől. Az érzéseim nem helyesek vagy helytelenek: az érzéseim vannak, és az enyémek. Ahogy gondolataimmal, úgy velük sem tartozom elszámolni senkinek. Szabad teljes mélységükben megélnem az érzéseimet. És egyedül én döntök afelől, hogy az aktuális érzésemet ki előtt fejezem ki és milyen mértékben.



A fentiekből természetesen nem következik az, hogy a szülői gátló parancsok alól felszabadult ember a szó köznapi értelmében gátlástalan ember. Az autonómia nem egyenlő a pszichopátiával: az autonóm (szó szerint: öntörvényű) ember nem okvetlenül önző ember. Annak felismerése, hogy szabad bármit megtennünk, nem kötelez minket arra, hogy bármit megtegyünk. A koragyerekkori, mágikus világképpel, tudattalanul kialakított értékrend elvetése nem eredményez szükségszerűen nihilizmust, értékmentességet. Az autonómiába beletartozik, hogy szabad tudatos döntéssel értékrendet választanunk magunknak, és életvitelünkben szabad ehhez alkalmazkodnunk, illetve – ha felnőtt tudatosságunkkal az adott szituációban úgy ítéljük megfelelőnek – szabad ettől eltérnünk.




Irodalom:

Eric Berne: Emberi játszmák, Budapest, Gondolat, 1984.
Eric Berne: Sorskönyv, Budapest, Háttér, 1997.
Ian Stewart – Vann Joines: A TA – MA, Budapest, Grafit, 1998.


Lásd még:







Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


Üzenet küldése  




JOGNYILATKOZAT: © Birtalan Balázs, 2010. A jelen oldalon található írás – részben vagy teljes terjedelmében, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhető. Mivel a hatályos magyar jogszabályok értelmében a „pszichoterápia” nevű tevékenység végzése speciális szakképesítéshez van kötve, az általam terápiás keretek között nyújtott segítő szolgáltatás hivatalosan nem tekinthető pszichoterápiának.