TARISZNYÁBAN A TENGER
– Feri bácsi igazi író? – szegezte mellemnek a kérdést Eszter.
Hűha! – gondoltam magamban –, ez aztán a kérdés. Mit lehet felelni erre?! Azt mégsem mondhatom csak úgy, hogy igen. Ám azt sem mondhatom, hogy nem, mert az sem lenne igaz.
– Tudod, Eszter, az úgy van, hogy az írók nem egész nap írók. Valami mást is csinálnak, amiért pénzt kapnak. Aztán este, éjszaka meg hajnalban írók. Ki hogy osztja be magának. Csak az egészen igazi írók ülnek nap mint nap az asztalnál, és gondolkodnak, hogy mit írjanak. Érted? – és nagyon örültem, hogy értette.
– De Feri bácsi verset is költ, olvastam az újságban, a mama mutatta. Költeni is éjszaka kell?
– Jó kérdéseid vannak – sóhajtottam. – Költeni csak akkor kell, ha muszáj. – Ebből másszak ki valahogy! – Ez is olyan egész napos elfoglaltság, amiből nem lehet megélni.
– Olyan jó lehet Balázsnak. Biztosan sokat tetszett mesélni neki.
– Háát... próbáltam megfogalmazni a választ, de Balázs anyukája kisegített, felfrissítve hirtelen megromlott memóriámat.
– Meséld el A kislegényt – s szája, ha nem is gúnyos, de kicsit kárörvendő mosolyra húzódott.
Szerencsére Eszter nem vette észre, amint karomon a szőrszálak hirtelen felágaskodtak. Várta a történetet.
Kislegény, sokszor
– Ma apa meséljen! – jelentette ki Balázs, és a maga részéről elintézettnek tekintette a kérdést. Csodálkozni lehet, egyezkedni nem. S hogy ezt mennyire komolyan kell venni, arról meggyőződhettem, amikor egy hónapig csak én törölhettem meg a fenekét. Hiába, ez a népszerűség átka.
Mese nincs, itt mese lesz!
De miről meséljen az ember, ha teljesen váratlanul mesélnie kell? Még ha felkészülhetett volna, vagy könyvből lehetne... De azt nem. Az, hogy apa meséljen, azt jelenti: ő és a saját meséjét. Tettem ugyan egy suta kísérletet valami könyv megkaparintására, de Balázs szétoszlatta minden reményemet.
– Ne olyat! Te mesélj!
Éreztem, nem sokáig halogathatom a kezdést anélkül, hogy atyai tekintélyem csorbát ne szenvedjen.
– Miről meséljek?
– Amiről akarsz. – Hát ez az, mert ha én valamiről is akarnék, akkor nem lenne gond. Lesz, ami lesz...
– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislegény...
Balázs kerekre tágult szemmel figyelte, mint formálódnak számon a szavak, s ahogy a történet alakult, úgy változtak arcvonásai. Éreztem, jó nyomon vagyok. Így kell mesélni, s fűztem szót a szóba a kislegényről, hogy ilyen meg olyan kalandok meg próbák, és így meg úgy kerekedett felül a gonoszon, és jószívű volt és rendes, míg Balázs fáradóan-figyelő szeme jelezte: jöhet a mese vége. – ... és azóta is boldogan él, ha meg nem halt. Jó éjszakát! – de ezt már aligha hallotta. Vitte a mesés kislegény az álmok világába, új kalandokra.
Fáradtan, de a nagyot alkotott emberek boldog büszkeségével néztem Balázs édesanyjára, aki a feleségem.
– Milyen voltam?
– Remek – mondta elismerően. Szemében valami huncut csillanást vettem észre, de semmi komolyabbra nem gondoltam. Ő igen. Másnap este kezdett valami derengeni, amikor Balázs megszólalt:
– Ma apa meséljen!
Igazából már meg sem ütköztem, s az előző esti siker még magabiztossá is tett. Ha én, hát én.
– Miről meséljek? – S vártam a választ: amiről akarsz.
– A kislegényt! – jött a határozott kívánság.
– A kislegényt? – erre nem számítottam. – Azt tegnap meséltem. Ne...
– A kislegényt!
– Egyszer volt, hol nem volt...
– Nem úgy! Hol volt, hol nem volt – javított ki Balázs, és érdeklődéssel várta a folytatást.
– Igen, igen – helyesbítettem –, hol volt, hol nem volt... –, és eszembe jutott feleségem szemében az a tegnapi csillanás. Még vagy harmincszor a mese közben, mert Balázs unos-untalan félbeszakított javításaival, de a várakozás élénkségével: mi lesz a kislegénnyel. Gyötrelmes este volt.
A húrt túl ne feszítsem, néhány nap alatt – úgy-ahogy – megtanultam a mesét, de egész pontosan csak hetek múlva tudtam elmondani.
Így volt, igaz volt, de ne akard, hogy újra elmeséljem!
– De kár!
– Mi de kár? – kérdeztem Esztert, kicsit megkönnyebbülve, hogy letudtam A kislegényest.
– Hogy nem tudom, mi lett a kislegénnyel.
– Ne add fel a reményt, ha Balázs emlékszik még rá, majd elmeséli, de én egy szót sem akarok hallani róla! Értjük egymást?!
[KEZDŐLAP]